Ismerjük meg a KBSK Ritmikus Gimnasztika Szakosztályát

2019-2-22 10:33:18

Responsive image

Fotó / Forrás: KBSK Rg

Vörösvári Csengével beszélgetek, aki fiatalon, 20 évesen vágott bele abba, hogy egyesületet alapítson.

Vezetőedzőként, 2016-tól lehetőséget teremtett nagyon sok kislány számára Komlón, hogy megismerhessék ezt a gyönyörű sportágat.

 

Hogyan lesz valakiből edző éppen Komlón?

 

Ahogyan már említettem, hamar a szívembe zártam a sportágat, a mindennapi edzések, a hét végi versenyek által az életem részévé vált. Az igazság az, hogy a továbbtanulás, illetve egy sérülés miatt kellett abbahagynom a ritmikus gimnasztikát.

 

Nem is gondoltam volna a befejezésre, ha nem lett volna muszáj. Sokáig nem találtam a helyem, nem volt semmi olyan sport, ami be tudta volna tölteni azt az űrt, amit az rg hagyott. A mindennapi 3 órás edzéseket, a hét végi versenyeket nehezen tudta bármi is pótolni. Rengeteget visszajártam a csarnokba, csak nézni a lányok gyakorlatait, segíteni nekik.

 

Elmentem velük versenyekre, edzőtáborokba. Aztán szépen lassan rádöbbentem, hogy miért ne maradhatnék benne a sportágban mint edző.

 

Interjúnk teljes szövegét az RGMagazin hamarosan megjelenő 2019. II-es számában olvashatják!

menu-iconFacebook

menu-iconTársoldalak

Főnix Rg Se logó
Újbuda Rg logó

menu-iconHirdetés